Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vakok Állami Intézete

Gál Éva Laura Plázs

"Nézzen rám, én is idetaláltam" – igenis lehet vakon dolgozni

Húszévesen veszítette el látását, ma az a foglalkozása Zsoltnak, hogy más látássérült embereknek segít munkát találni. Szükség is van erre, hiszen a fogyatékkal élők közül is a látássérült és a vak emberek találnak legnehezebben munkát.

MTI Ingatlan

Kibővült a Vakok Intézete

A felújított és kibővített Vakok Intézetében kap helyet az Országos Módszertani Központ és az Országos Látásvizsgáló és Állapotfelmérő Központ is.

MTI Ingatlan

715 millió forint, öt hónap: megkezdődött a Vakok Állami Intézetének felújítása

Megkezdődött a Vakok Állami Intézetének felújítása kedden, a 715 millió forintos, öt hónapig tartó beruházással kívül-belül megújítják, akadálymentessé és komfortosabbá alakítják a zuglói Hermina úti intézményt - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára keddi, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Májusban kezdik felújítani a Vakok Állami Intézetét

Csaknem egymilliárd forint kormányzati támogatással felújítják a Vakok Állami Intézetét Budapesten. A korszerűsítéssel kétszáz bentlakó és több mint száz bejáró látássérültnek teszik könnyebbé a mindennapjait.

MTI Itthon

LMP: verik az ápolók a gondozottakat két budapesti intézetben

Az LMP arra kéri az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy azonnal indítson vizsgálatot a fővárosi Reménysugár Habilitációs Intézetben és a Vakok Állami Intézetében, mert a párt információ szerint az ápolók mindkét helyen bántalmazzák a bentlakókat.

hvg.hu Itthon

Vakok segítik a biztonsági őrök képzését

A Vakok Állami Intézetében élők a jövőben elméleti és gyakorlati információkkal segítenek abban, hogy amikor a vagyonőrök a munkájuk során látássérült emberekkel kerülnek kapcsolatba, speciális ismeretekkel rendelkezzenek a helyes segítés- és bánásmód területén. Ez az egyik alapja a Vakok Állami Intézete és az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. között a minap aláírt együttműködési megállapodásnak - közölte a cég a hvg.hu-val.

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

A címlapról ajánljuk